Az utazás vége

Nagy valószínűség szerint épp utolsó vonat útjaim egyikét élvezhetem. Pontosan 3 évet töltöttem síneken és elmondhatom, hogy a vasúton dolgoztam. Sőt tanultam, játszottam, olvastam és sajnos csak nagyon keveset, de aludtam is.

Szakítok hát Büdipesttel és egy hét múlva már egy új munkahelyen kezdek otthon, ahová a mostani 2,5 óra helyett 10 perc alatt tudok majd elérni.

Azt, hogy mit fogok csinálni, nehéz lenne elmagyaráznom. Ha ismersz és pontosan nem tudnád összefoglalni, hogy most mi az, amivel a munkaidőmet töltöm, jövő héttől már semmi esélyt nem látok rá, hogy felzárkóztassalak ez ügyben :-) Legyen elég annyi, hogy mobil mániám talán nem volt hiábavaló és a jövőben mobilokkal, de inkább olyan dolgokkal foglalkozom majd, amik mobilokon működnek.

Vasutasságom alatt számos dolog megtörtént velem, össze kell, hogy foglaljam a legfontosabbakat, melyek amúgy is mérföldkövei életemnek...
Lássuk csak: a legnagyobb dolog az, hogy apa lettem, ez nem vitás :-) A többit csak felsorolva, a teljesség igénye és bármi sorrend nélkül: voltam ügyvezető, projekt vezető, marketing tanácsadó, felszámoló, megszámoló, beszámoló, szereztem egy közgáz diplomát, kertes házba költöztünk, megtanultam a fővárosi közlekedést, beleszerettem az iPhoneba... Képtelenség összerakni az elmúlt évek történéseit...

Örömmel búcsúzom a fővárostól, gondolom nem kell részleteznem mennyire csinált ki ez a sok ingázás, mégis valami miatt gombóc van a torkomban. Annó úgy érkeztem, hogy elkezdem ezt a munkát, aztán ahogy lehet lépek, ez úgyis csak átmeneti megoldás. Ebből lett a három év.
Mivel nem terveztem hosszú távra, ezért igazán megszeretni nem akartam sem a helyet sem az embereket. Ez utóbbi persze egy hasonszőrű wuki tekintetében kivitelezhetetlen, hisz miután engem sokan megszerettek, én sem tudtam szenvtelen maradni néhány példánnyal szemben. Ez okozza most a kaparást a torkomban és a remegést a hangomban. Tőlük fájdalmasan veszek búcsút, de a fájdalom csillapítására szerencsére már megvannak a megfelelő eszközeim, amit majd közösen iszunk meg a hétvégén...

Most fogom magam, összeborzolom a bundám, hogy utastársaim ne lássák orcám, és pityergek egy kicsit.

Viszlát szép Budapest! Viszlát szeretett kollégák! Viszlát kalaúz! Viszlát MÁV!
Találkozunk még! ;-)

Vének tanácsa

Szüret alkalmával a kinti asztalnál a diófa alatt mindig kialakul egy elit társaság, a vének tanácsa. Ha közéjük keveredsz, halmozott előnyöket élvezhetsz: egy-két pohár finom bor és ami igazán megfizethetetlen: aranyszabályok az élettel kapcsolatban.
Ez utóbbi kategóriába sorolható Dezső bácsi beszámolója is, ami a házasságot pénzügyi aspektusból szemlélte. Magyarán Dezső bácsi elmesélte, hogy mennyi pénzt kap havonta a saját nyugdíjából a feleségétől :)
Amint azt már kedvenc földönkívülid megállapította, pénz nélkül nincs béke és szerelem. Ezt a megállapítást erősítette meg Dezső bácsi is, akinek elmondása szerint náluk veszekedés kizárólag csak a pénz miatt volt otthon.
Leírta persze az alap kritériumokat, amiknek egy feleségnek meg kell felelnie ( legyen takaros, család központú és mindenek előtt jól főzzön), de fontos tulajdonságként említette a takarékosságot is.
Náluk úgy műkszik a dolog, hogy "fizetéskor" Dezső bá megkapja a havi 3000 Forintját és abból kell gazdálkodnia.
Igen, jól olvastad, háromezer.
Következetesség van, azaz ha idó előtt elfogy a háromezer, akkor nincs ráadás, meg kell várnia a következő fizut. Legutóbb is rosszul osztotta be, így egy hétig nem tudott tankolni a zsiguliba.
Hogy szomorú vagy megtört lett volna, mikor ezt mesélte? Nem. Sőt! Vidáman mesélt a házaséletről, éppen ezért gondoltam, hogy helye van ennek a rövid szösszenetnek a wuki blogban, mert mindannyian sokat tanulhatunk a fentiekből és főleg kedves, bölcs öregeinktől.
Végül mi a tanulság? A szüret mindig jó buli, ne maradj ki belőle. Ha pedig még helyezkedni is jól tudsz, akkor egy jó pohár borhoz is hozzájuthatsz ;-)

Az élet szép

Az élet szép - ismételgetem magamban, miközben a vonaton ülök, ahol épp minimum 40 Celsius uralkodik. Így a sziget végeztével hátizsákosok, tarisznyások hada izzad velem együtt, az európainak nem nevezhető szerelvényen. Én kérek elnézést!

A hangosbemondóban beszél valaki, azonban a készülék technikailag, a belé beszélő emberke pedig alkatilag alkalmatlan az információ közlésére.

Lehúzott ablaknál hamarosan elegáns kosz- és hamuréteg lepi be fehér felsőmet. Csak abban bizom, hogy a kaller majd jól lehord, hogy miért van lehúzva az ablak.

Nincs igazán mondanivalóm, csak valahova ki kell eresztenem a feszültséget, amit a nyomor és igénytelenség látványa okoz bennem. Most már tényleg el kell mennem egy hivatalos budapesti városnézésre, mert ami így megmarad bennem, nem igazán ösztönöz arra, hogy két nap múlva újra rávessem magam a főváros felé tartó járatra.

Lassan három éve, hogy "bejárós" vagyok. Jobb bele sem gondolni. Az biztos, hogy ha nem tömegközlekednék, egészen más impulzusok érnének, lehet, hogy nem kerülném ennyire az embereket. Bár ha kocsival járnék akkor meg még többet lennék egyedül, ami szintén segítené antiszociális énem kifejlődését.

Na, most kell a pozitív gondolat... Ami meg is van! Képzeld, tudok házat építeni! Legalábbis egy olyan kis házat, ami egy másfél éves csodás kislány tetszését elnyeri. Tegnap összetákoltam egy kerti házat Kiscsirkének, ami annyira bejött neki, hogy alig tudtam befejezni, mivel miután ő elfoglalta, más már nem mehetett a közelébe.

Mirci egyébként már bölcsis. Nagyon fura ez mindannyiunknak. Valószínűleg ez is befolyásolja jelenlegi közérzetemet, de most már sikerült felvidítani magam, így nem foglalkozom a hátamon versenyző patakokkal, és hamarosan mosolyogva, átázott nadrággal szállok le a vonítról.

P.s.: most, hogy sikerült pozitívra szugerálnom magam, valaki (nem én voltam) befingott a fülkébe. Így már sokkal jobb. Az élet szép!

Mr. Alkohol

Továbbra sem tartom tejesen normálisnak azokat, akik egyáltalán nem isznalk alkoholt, mégis óva intek mindenkit attól, hogy az alkohol rabja legyen!

Nem, nincsenek problémáim az itallal, de így a születésnapom közelében és egy kihívásokkal teli hétvége után érzem azt, micsoda károkat okozhat az emberi testben a szesz.

Varázspálcánkkal a kezünkben, válogatott varázsigéket skandálva töltöttünk el együtt pár varázslatos napot kiváló barátaimmal, akik azon felül, hogy páratlan gazemberek, még a boszorkányság és a Harry Potter könyvek nagy szakértői is.

Gyorsan teltek a napok a Sötét Nagyúr, Python és a kissé elhízott Dobby társaságában, és most újra abban a stádiumban vagyok, mikor nehéz felfogni azt, hogy reggel ágyban ébredek, felkelek, felöltözöm, dolgozni megyek, nem kiabálhatok, nem dobálózhatok szinte semmivel, normális - és egyébként tökéletes - életet élek.

A buliszorzó tökéletesen funkcionál. Kedd van és még nagyon nem jól vagyok. Ebben persze lehet, hogy közrejátszik az is, hogy a "lightos" kis hétvége után épp hétfő estére szerveztünk meg egy laza borozást. Tehát mikor már majdnem rendbe jöttem és kezdett működni a testem, 3-4 palack bort sikerült újfent kinyitnom. Állapotom szintjét jelzi az is, hogy a két borbarátom egy hatvanas- és egy nyolcvanas éveiben járó úriember volt, és a társaságból én voltam az, aki nem tűnt igazán szomjasnak és láthatólag hamar megdolgozta a nemes szőlőlé.

Most mi lesz? Holnap családi vacsorán veszek részt, ahol egy idősebb kiadásom születésnapját ünnepeljük, tehát nagy eséllyel lépek bele megint az alkohol csapdájába. Utána viszont biztos, hogy legalább egy hétig soha többe nem iszom...

Kihajolni veszélyes!

Nos, a babakocsiból kihajolni biztosan veszélyes, de miért riogatnak ezzel a villamoson?

Osztály vigyázz!

Tizenévesen még nem hittünk abban, hogy ahogy öregszünk egyre gyorsabban megy az idő, de most, hogy lassan krisztusi korba lépek, néha bizony kezdem érezni a bizonyos vas fogak finom rágicsálását :)

15. érettségi találkozón láttam újra gimis osztálytársaimat. Az ötödiken ott voltam, de a tizediket kihagytam, így tehát elég erős volt a kontraszt hatás, de azért mindenkit felismertem... nagyjából :)

Ahhoz képest, hogy mindenki sokat változott, köztük lenni majdnem ugyanaz volt, és hamar hatalmába kerített az érzés, hogy újra a gimiben vagyok. Nagyon jó volt látni a régi arcokat, bár fura volt az, hogy munkáról beszélünk, gyerekek képeit mutogatjuk, és elég gyakran arra lettem figyelmes, hogy épp azt mesélem, hogy hogyan cserélek pelenkát és hogy Mirinek hány foga van :D

Előkerült nehány régi sztori (ezek közül egy-kettő nekem még új volt), nehány sör és máris azt vettük észre, hogy tessékelnek ki minket az étteremből. Ezután pár emberrel volt még egy gyenge próbálkozás a város egyetlen még nyitva tartó egységében, de ott körülnézve olyan érzése volt az embernek, mint az ártérben az árvíz visszavonulása után.

Az este mindenesetre nagyon nagy élmény volt. Tényleg sok emlék felelevenedett bennem és még napokig fájó, de édes nosztalgiával gondoltam a gimis évekre...

...ahogy a diri elől bújkáltunk a folyosón a beépített cipősszekrényekben, hogy ne kezdjen el kérdezősködni annak okairól, vajon miért állunk a terem előtt tanóra alatt,

...ahogy a dirivel egy helyi kocsmában futottunk össze suli időben (kérdés persze az is, hogy ő mi a fenét keresett ott?)

...ahogy a fizikaórák nagy reszét végigálltuk Pupilinél,

...ahogy majdnem hazaküldtek minket osztálykirándulásról egy pohár bor miatt,

...ahogy minden nap estig kosaraztunk, és a fogadás tárgya egy-egy medvetalp volt,

...ahogy elkezdtünk csajozni, bulizni, cigizni :D

Jáááj, de jó volt! Nem volt internet, facebook, youtube, touchscreen, wifi, HSDPA, 3G (még sima vezetékes telefon is alig), blu-ray, de még CD, DVD sem! Már azt sem tudom, mi volt egyáltalán, csak az dereng, hogy jó volt. Ahogy a mostani találkozó is.

Osztály, vigyázz... Magadra!

A nagy kaszálás

Miután eltört a fűnyíróm, és kifogyott a damil a motoros fűkaszámból (Ez utóbbit eléggé megvertem. Kicsit fáj a kezem, de nem vészes.), már csak egy módja maradt annak, hogy legyőzzem a természetet : a kasza.

Párszor elkezdtem a beszámolót arról, hogy családi házba költöztünk, de egyik sem sikerült túl jól, ezért nem is tettem közzé. Az amúgy is "eseménytelen" decemberhez köthető ez a történet, amikor a kiccsaládommal elfoglaltuk a helyünket egy szép kis házikóban.

Gyakorlatilag folyamatosan azon dolgoztunk, hogy a lakást átadhassuk, a házat pedig lakhatóvá tegyük. Majdnem mindent megoldottunk magunk, de persze néhány művelet szakértői beavatkozást igényelt. Nem kezdek bele, hogy mekkora csaló, tetű, paraszt a legtöbb "szakember", szerintem hallottál már eleget erről Te is. Lényeg az, hogy sikerrel fészket raktunk és a jó meleg kecóból néztük a hideg telet. Ennek szépségét persze csorbította kicsit a hólapátolás, a latyak és a horror gázszámla, de szerencsére elérkezett a tavasz.

Igen ám, de ekkor pedig a természet tört rám.

Tudni kell, hogy több, mint fél éve nem lakták már a házat és környékét, ennek köszönhetően az enyészet megtette a maga dolgát. A házon belül megpróbált mindent tönkretenni, a ház körül pedig mindent felemészteni, bekebelezni. Gyakorlatilag konkrét járdákat ástam elő a föld alól, az utóbbi időkben pedig dzsungelt irtottam és füvesítettem helyette. Csuri már kicsit ki volt rám, mivel esténként órákig öntöztem, reggel pedig hallgattam és nézegettem, hogyan nől a füvecském.

Mostanra került vállalható állapotba az udvar, ahol a kis Mütyi már kedvére eshet-kelhet. Bizony, Kiscsirke már jó ideje jár, szalad, ugrál és ebből fakadóan nem mindig szerencsés a földetérés. A füvesítésnek köszönhetően azonban máris biztonságosabb az udvaron rohangálás.

Az ingatlanhoz tartozik még egy hátsó csalitos. Ezt ősszel szépen megszántották, tavasszal megboronálták, csak a következő mozzanat maradt ki, nem szórtam be fűmaggal. Ez azzal a következménnyel járt, hogy hamarosan felütötte fejét a gaz. Ezért most kb 1 méteres

dzsungelt kellett legyőznöm nem sokkal több, mint 1000 négyzetméteren.

Először nekimentem a fűnyíróval, de csak kínlódott (magamról nem is beszélve). Aztán jött a motoros kasza, ami ugyan ette a cuccot, de nem haladtam, ráadásul még a fülem is tele volt gazzal. Ennek a szenvedésemnek azzal lett vége, hogy kifogyott a damil a gépből. Szétszedni nem tudtam (pedig apukámtól kaptam pót damilt), ezért is került sor a fent említett verekedésre.

Miután idegeim újra kisimultak, leakasztottam a falról a Kasza Classicot, és rövid bemelegítés után nekiestem a csalitosnak. Már az első suhintásokat követően homlokomra csapva kérdeztem, hogy miért nem ezzel kezdtem?! A kaszálásnak csak előnyei vannak: nem büdös, nem hangos és a napi has- és hátizom edzésem is megvolt. Végül két és fél óra után elégedetten estem össze.

A természet csodálatos. Reggel galambok lesegetnek be a konyha ablakán, hogy rendesen reggelizünk-e, napközben rozsdafarkú jelzi ha egy illetéktelenül behatoló macska ólálkodik az udvaron, esténként pedig rigók ugrándoznak körülöttem. Éjszaka mi van? Földi kutyák és

vakondok túrják szét azt, amit napközben próbáltam széppé tenni :)

Egyik ismerősöm, aki szintén gondozott udvart próbál fenntartani, azt mondta, évente kb. 50 féle különböző állattal hadakozik, hogy rendet tartson, de még ez sem tudta elvenni a kedvemet. Csendben kaszálok tovább és keblemre ölelem a világ összes kerti kártevőjét. Nem, nem

ment el az eszem. Hiszek benne, hogy ha összebarátkozom velük, idővel meggyőzhetem őket arról, hogy a szomszéd kertje mindig zöldebb ;)

Az ész a fontos, nem a haj

Mostanában többen megjegyezték, hogy túl hosszú a hajam és nem igazán látszik arcomon a borotva használata.

Erre én csak annyit tudtam válaszolni:

Sem a kakas, sem a páva, sem más szép tollazatú madár nem tépi ki vagy vágatja le domináns mivoltának jelképeit. Így szép dús kazlamat a fejemen magam is büszkén hordozom körbe a világban.

Ami pedig a borotvát illeti... nos, jó dolog, hogy annó kipattant az ötlet valakinek a fejéből, azonban évszázadokig helytelen volt az eszköz használata. A borotvát ugyanis a nőknek találták ki.

Na jó. Az utóbbi mondatot még egy nőnek sem sütöttem el, de lehet benne valami :D

Érezlek

Hogy is volt ez az Avatarban? Mikor találkozott az egyik kèk a másikkal, azt mondták: látlak téged.
Mennyivel kellemesebb ez annál, mintha egymás szagát érezték volna.
Persze a szóban forgó élőlények nagyon tiszta teremtmények, de biztosan akad köztük olyan, akinek erősebb a bukéja.

Nálunk ez alap. Mármint, hogy megvan a saját szagod. Sőt, olyat is ismerek, akinél a párválasztást is nagyban befolyásolja a partnere szagösszetétele.

A párválasztástól mindenesetre nagyon messze van az, mikor felszállok a villamosra/metróra és arcul ütnek a szagok. Miután mostanában minden hozzám dörgölőző embert büdösnek találok, már kezdek arra gyanakodni, hogy én árasztom a kellemetlen illóanyagokat, azonban ez a gondosan ápolt testemmel és szőrzetemmel összeegyeztethetetlen.

Ma konkrétan àllatkert szag volt. Lám újfent bizonyítást nyert, hogy az emberek csak ruhába bújt állatok. E tézisem másik bizonyítéka az, hogy néhány egyed ugyan megpróbál felegyenesedni és két hátsó lábára állni a nevezett járműveken, azonban mindeközben folyamatosan kapaszkodnia kell mellső végtagjaival.

Nos, mint tudjuk, a hőmérséklet növekedésével a szagok csak erősödnek (ahol meleg van, ott büdös is van), mégsem vagyok abban biztos, hogy a "látlak téged" lenne a megfelelő köszöntés, hisz néhány esetben a látvány csak még elkeserítőbb.

Ezúttal egyben megfejtettem azt is, hogy miért látni oly csekély számú ebet ezeken a járatokon: egy egészséges kutya ugyanis "látva" ezeket a szagokat, tutira megzavarodna és a sokkhatás alatt széttépné az utazóközönség jelentős részét.

A villanyszerelő szavaival búcsúzom, akit az intenzív osztályra hívtak hibaelhárításra: Nagy levegőt emberek, biztosítékot cserélek!

Mobilmánia

Állapotom súlyosbodott.

Lassan tényleg szakorvoshoz kell fordulnom.

Most már ott tartok, hogy csak pár hetet bírok ki egy új mobillal.

Perverzióm a "beköltözés". Bár ez mostanában már csak másodpercek kérdése, hisz - ha androidról beszélünk - csak beütöm a google nevemet és jelszavamat és máris ott van a készüléken az összes kontaktom, naptár bejegyzésem és levelem.

A folyamat tehát a következő: új kütyü kerül karmaim közé » boldogság érzet » beköltözöm » letöltök, feltöltök, nyomogatom » lenyugszom, használom, dolgozok vele » rájövök, hogy nagyobb kapacitású processzor/kijelző/stb kell nekem (vagy csak látok egy újabbat) » próbálok megszabadulni tőle (máskèpp nem tudnám finanszírozni "betegségemet" csak ha eladok egyet és abból veszek egy másikat) » sikeül eladnom » pár nap okostelefon nélkül » konkrét elvonási tünetek: remegés, fulladás, depresszió » végre megvan az új mobil, amit ezúttal nem fogok megúnni » boldogság érzet » beköltözöm...

Mi volt a mobilok előtt? Simán felnőttünk e nélkül. Hiányzott? Akkor nem.

Nem akarok arról papolni, hogy jó-e vagy rossz, hogy annó hogyan szerveztük meg találkozóinkat, meg hogy mások voltak az emberi kapcsolatok, meg blablabla. A világ változik, iszonyú sebességre kapcsolt. Persze lehet mindezt ignorálni, hátat fordítani neki, nem foglalkozni vele. Egy biztos, ha az utóbbi utat választod, akkor majd ahhoz, hogy a gyerekeddel kommunikálhass, garantáltan tolmácsot kell használnod.

A viszont hallásra!